Nyaralás bringával, bosszúságok nélkül

Egész évben a nyarat várjuk, és amikor eljön a várva várt pillanat, sokszor már induláskor bosszúságok sora ér minket. Nem így kellene kezdeni a jól megérdemelt pihenést, ugye?

Bringások vagyunk, egész évben hódolunk szenvedélyünknek, épp ezért legtöbbünk nem csak nyaraláskor, de máskor is magával viszi kedvenc kerékpárját.

Aki nem rutinos kerékpár szállító, annak általában rögtön az összekészülődés során előjönnek a bosszúságok: Nem fér be a kocsiba a (több) bringa, tovább tart szétszedni, meg újra összerakni a bringát, mint amit ép ésszel el lehet viselni. ilyenkor megfogadod, hogy csak helyben bérelsz bringát, de amikor meglátod, az meg olyan, amire kedved sincs felülni, mégis marad a legjobb megoldás: Saját bringát viszünk magunkkal a nyaralásra.

Hogyan vigyem a bringát?

A kérdésre több válaszunk is lehet, attól függően hova, mennyi időre, és mennyi bringát vinnél. Ha több bringát kell szállítani és csomaggal is megyünk, a bringák nem férnek a csomagtartóba, vagy ha igen, kiszakítják, összeolajozzák a csomagokat, meg az autó belső kárpitozását. Életünk során a bringaszállítás összes kényszermegoldását végigküzdöttük már mi is :D hiszen csak a legszerencsésebb bringások kezdik vonóhorgos szállítóval, vagy mikrobusszal a bringás kiruccanásokat. A többség először kiszerelt kerekekkel beküzdi a bringát a hátsóülésre, vagy a csomagtartóba. Ha utazik az egész család talán vesz egy tetőcsomagtartót, és ha már mindenki teker a családban, vagy a barátokkal járunk messzebbre bringázni akkor kell egy lehetőleg végleges, kényelmes, és stabil megoldás a bringáink utaztatására. Erre a problémára a kerékpár szállítók és szállítótáskák különböző típusait ajánljuk.

Utazás autóval

Ha autóval nyaralunk kocsinkra alapvetően három rögzítési mód közül választatunk (ha választhatunk):

  • tetőre,
  • hátsóajtóra, illetve
  • vonóhorogra
  • (meg persze 4. megoldás az utastérben szállítás)

Szállítás a tetőn

Aki attól tart, hogy egy kezdő, figyelmetlen autós nekimegy hátulról, annak egyedüli megoldás a tetőre szerelhető szállító. Ez a legrégibb szálíltási mód, de sokszor még mindig az egyedüli opció az egyes autótípusok sajátos hátsórész kialakítása miatt, vagy a bringánk jellege miatt (pl. tandem).

A hátsó ajtóhoz való hozzáférés itt minden esetben természetesen problémamentes.

Vélemény: A felpakolás 1-2 kerékpárnál még úgy ahogy kényelmes lehet, de érdemes egy mobil fellépőt beszereznie annak, aki nyaralásnál többször is tervezi föl-le pakolni a család minden bringáját.
Néha az olcsónak tűnő megoldás (hipermarketes 5000 Ft-os tartó) a végén sokkal többe kerül: problémás és instabil rögzítés, nem zárható tartó.

Míg régebben a tetőre szerelhető kerékpárszállítók voltak elterjedtebbek, mára a hátra rögzített szállítók adják az eladások zömét. A tetőre rögzített kerékpárok esetében több szállítónál is ki kell szerelni az első kereket a stabil és biztonságos rögzítés érdekében. Ilyenkor meg kell oldani, hogy a kiszerelt első kerék ne szennyezze a csomagjainkat, vagy az autó kárpitozását.

Tetőre szerelhető kerékpárszállítóink akár másnapi szállítással

 

Szállítás a hátsó ajtón

A hátulra rögzített kerékpárszállítók népszerűségének elsődleges oka a könnyebb elérhetőség, valamint a könnyebb rögzítés, amivel elkerülhetjük, hogy a fejünk fölé kelljen emelni a kerékpárokat, esetleg lábujjhegyen állva, vagy létráról rögzíteni azokat.
A másik jelentős előny az áramvonalasság, amellyel nem csak a fogyasztás csökkenthető (A tetőn szállított kerékpárok 10-15%-kal is emelhetik a fogyasztást az ADAC tesztei szerint), de gyakran előforduló esemény, hogy a tetőn lévő kerékpárokról megfeledkezik a sofőr, és ahova eddig gondolkozás nélkül behajtottunk (bevásárlóközpont, garázs...) oda most nem tehetjük; ennek elmulasztása tetemes károkat okoz nem csak a kerékpárjainkban, de az autónkban is.

http://content.bikeroar.com/system/content/000/082/872/original/Roof-rack-bicycle-accident.jpg?1377185675

A hátsó szállítási megoldásokkal mindez elkerülhető és a gondtalan nyaralásé marad a főszerep.

Tudni érdemes, hogy előírás a hátsólámpák és a rendszámtábla láthatósága, ezért a hátsó ajtóra szerelhető tartóknál előzetesen ellenőrizni kell a kocsival való kompatibilitást!

Vélemény: A hátsó ajtóra szerelhető tartókat olcsó, kompromisszumos megoldásnak tartjuk.

Nem lehet minden autóra felszerelni őket (gondot okozhat a lépcsős hátsó kialakítás, vagy egy felső szárny/áramvonal idom is). Egyes modelleknél ugyancsak korlátozott a felrakható bringák jellege, már egy női vázas bringához is adapter kell, nem beszélve egy gyerekbicikliről, vagy speciális vázkialakításű bringáról, ahol nem jó helyre kerülnek a tartókarok.. Ugyan könnyebbé teszik a felpakolást a tetőcsomagtartókhoz képest, de nem lesz nyitható a csomagtér, és kisebb is a terhelhetősége, mint a bringaszállítók csúcsának tekinthető, vonóhorgos tartók esetében

 

Hátsó ajtóra szerelhető kerékpárszállítóink akár másnapi szállítással

 

Szállítás vonóhorogra szerelhető bringaszállítóval

Ha legjobb megoldást keresed bringáid szállítására, akkor a vonóhorogra szerelhető tartókat javasoljuk. Alacsony magasságra kell csak emelni, kapható belőlük Pedelec-kel vagy FatBike-kal is kompatibilis, nagyobb teherbírású változat, akár felhajtó rámpával is kiegészíthető a tökéletes kényelem érdekében! A profibb kivitelek dönthetőek is azzal a céllal, hogy akkor is hozzáférhes a csomagtartóhoz, amikor mondjuk 4 bringa van felpakolva a tartóra.

Az általunk forgalmazott termékek már hivatalosan is teljesen elfogadottak, kiegészítő világítással és rendszámtábla tartóval és világítással rendelkeznek. Az újabb modellek 13 pólusú csatlakozóval érkeznek, a régebbi autók 7 pólusú kivezetéséhez is kapható átalakító nálunk természetesen. 

(Ebben az esetben persze számolni kell azzal amiről itt írunk, hogy a tolató lámpa nem fog működni a szállítón, hiszen ahhoz csak a 13 pólusú kivezetés esetén érkezik áram)

A jelenlegi szabályozás szerint az autóról át kell szerelni rájuk a hátsó rendszámtáblát, vagy igényelhető, és megemészthető költség és ügyintézés mellett szürke rendszám, amit kifejezett erre hoztak létre hazánkban

 

Vonóhorogra szerelhető Menabo kerékpárszállítóink akár másnapi szállítással

 

Az ár-érték arányban verhetetlen Menabo szálíltók mellett természetesen megtalálod nálunk a piacvezető Thule valamint a szintén népszerű Peruzzo márka termékeit is.

 


 

Thule termékeink listája itt található

Kapcsolódó kép


Peruzzo termékeink listája pedig ezen a linken


Ha Föld másik pontjára repülünk, általában szétszedve, kartondobozban adjuk fel a kerékpárunkat, de ez eléggé körülményes, és eseti megoldás, legtöbbször a visszaútra annyira elhasználódik a doboz, hogy újat kell keríteni, ami a világ másik felén nem egyszerű dolog. A rendszeresen repülők számára tökéletes megoldásnak számítanak a masszív, és kifejezetten kerékpárok szállítására tervezett szállítótáskák. Ezek jól bárják a pakolást és megóvják a kerékpárunkat az utazás során. A leszerelt alkatrészeknek megfelelő tárolóhelyet alakítottak ki bennük, így a nehézségek/terhek nagy részét leveszik a vállunkról.

Szállítótáska kínálatunk itt érhető el

magyar english
Belépés


Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.