Királydinnye.. Van megoldásunk: AKCIÓ Szeptember 16-ig!

Idén is AKCIÓBA LENDÜLÜNK a bringások egyik legnagyobb mumusa - a KIRÁLYDINNYE - ellen

A legtöbben már szereztek személyes tapasztalatot ezzel a növénnyel, és biztosra vesszük: ők fogják pozitív szövegkörnyezetben emlegetni a népi gyógyászatban elért kedvező hatásai ellenére sem. Soha :)

 

Hogy mit utálunk a királydinnyében a legjobban?

A hatékonyságát. Ha beleáll a gumiba, akkor valószínűleg át is szúrta azt, a pici pontnyi lyukat fúrva a belsőbe. És nem is egy állt bele, hanem jóval több.. Pár percig még imádkozhatsz, hogy bírja ki hazáig, de jó eséllyel nem fogja kibírni, és ahogy kiesik, vagy elmozdul a tüske, rögtön leereszt a gumi.

A királydinnye a bringások ellensége. Hegyes tüskéje szinte bármilyen gumit átszúr.

Fertőzött területeken, a júniustól szeptemberig (októberig) tartó virágzási időszakban ráadásul éppen az a legbosszantóbb, hogy nem egy, hanem egyből 5-10 tüskét simán képes az ember összeszedni belőle, így aki csak foltokkal indul útnak, az nem biztos, hogy nyeregben tudja folytatni útját.

Mi a megoldás? Hogyan ússzam meg a defektet?

Sajnos  a foltkészlet ilyen esetben nem életbiztosítás. A belső jó lehet, de bizony itt nagyon kell figyelni, hogy a külsőben ne maradjon egyáltalán tüske, vagy bármyilen egyéb szilánk. Ellenőrizd a gumi belső felületét, hogy nem álljon ki belőle semmi!

     Defektgátló folyadékok 

éppen erre a pontszerű szúrásmintára tökéletesek, ajánljuk őket, mint a probléma legjobb ellenszereit: 

Az akár 3..6mm-es lyukat is betömíteni képes folyadékok különböző változatai alkalmasak az MTB-ktől kezdve a városi bringákon át az országúti kerékpárok defektvédelmére is. A legtöbb verzió nem csak belsős, de Tubeless (Ready) rendszerrel is használható, és ezek polimer tartalma miatt gyorsabb tömítésre is képesek, ami garantálja a kis nyomásvesztést, és a nyugodt hazautat :) A Joe's NoFlats termékeit most kiemelt akciónkban  extra kedvezménnyel veheteted meg:

 

Ugyanilyen hasznosak a 

     Speciális, magas defektállóságú gumiköpenyek

Felépítésükre jellemző, hogy a futófelület alatt tehát ahol a kerék a talajjal érintkezik vastag, nagy sűrűségű defektgátló szalag található. Ezt nem tudja átszúrni a pl az üvegszilánk, vagy éles kavics, sőt a vékony, és hegyes tárgyak, pl kapcsok, szögek, tüskék sem hatolnak át rajtuk egyszerűen. Kezdetben csak a városi és túra felhasználó számára fejlesztették ezeket a gumikat, mára már - felismerve a piaci igényeket - a legtöbb nagy márka (Continental, Schwalbe, Maxxis) nem csak a városi használatra, hanem terepre is gyárt defektvédett gumikat.

Előnyük, hogy nem kell bajlódni a folyadék betöltésével, nem kell évente cserélni a folyadékot, mégis egészen magas a defektbiztonságuk.

Ezeket most itt listáztuk ki Neked, az akció ideje alatt akár 30%-ot is spórolhatsz az árukon.

Defektet kaptam mégis. Hogyan tovább?

A legfontosabb, ahogy említettük, figyelni kell a gumiköpeny külső- és belső felületének teljes tüskementesítésére, hiszen még ha új belsőt is teszünk a gumiba, a beletört tüskék rögtön átszúrják majd az újat is.

De mi van, ha el sem tudsz jutni addig, hogy levedd a gumit? Mindig legyen Nálad gumileszedő:

Szintén legrosszabb rémálom kategória, ha mindennel megvagy, de szingószelepes a belsőd, és van is benzinkút a közeledben, de nincs átalakítód auto szelepről szingóra, akkor meg vagy lőve. Ajánljuk tehát ezt a filléres átalakítót, mindig legyen Nálad, mert amikor szükség van rá, akkor pótolhatatlan!

Ezzel is megvagyunk, nyeregbe és folytathatjuk is utunkat! 


Mint minden király dolog, ez az akció is véget ér egyszer, egész pontosan 2018. szeptember 16. éjfélig rendelhetsz extra kedvezménnyel az akciós gumikból, vagy a Joe's NoFlats termékekből.

magyar english
Belépés


Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.