EUROBIKE – Gyorsjelentés

2010. szeptember 7. (kedd) 11:13

Megvolt az idei show is. Válság ide, válság oda, a kerékpáripar változatlan méretekben jelent meg Friedrichshafenben. A hétköznapi ember számára szinte befogadhatatlan mennyiségű újdonság, márka, és program 14 hatalmas csarnokot tölt meg, és minden szabadtéri helyet elfoglal a kiállítási területen.

 

A teljes palettát lehetetlen megmutatni, éppen csak cikkezünk a látottak közül:

 

A Shimano XTR 2011-es szettjét most láttuk először élőben, itthon még várni kell rá egy kicsit Nagyon szépnek, nagyon könnyűnek, és extravagánsnak láttuk. Kíváncsian várjuk az első tesztbeszámolókat is! Tudjuk már, hogy mit tud a 10-es rendszer, de nem csak ez az újdonság: megújult a fék is, a pofák lapja például hűtőbordát, hogy akkor se melegedjen el a rendszer, ha véletlenül intenzívebb lejtőzésbe kezdünk. Elvégre nem egy Freeride vagy DH bringán találkozunk XTR alkatrészekkel…

 

 

Hogy melyik a jobb, az új, a régi XTR vagy a Sram XX, természetesen nem könnyű eldönteni. A Shimano standon bóklászva futólag megnéztük a 11 sebességes Alfine agyváltót, ami már-már vetekszik egy normál láncváltó funkcionalitásával, fokozat-finomságával, városban pedig természetesen több is mint elég.

 

Akinek nem elég ez sem, annak van egy jó hírünk Idén is EUROBIKE díjat nyert a NuVinci cég fokozatmentes agyváltója, mely idén már 360%-os áttételi arányt tud, ez pedig több, mint a 8-as Nexus skálája…

 

A Sram csoport láthatóan növekszik, már-már mindent irányító méreteket ölt. A hozájuk került Zipp kerekek bemutatóján kívül logikusan, szellősen elválasztva mutatták be különböző családjaikat: A RockShox oldalon láthattuk az új Sektor villát, és a CrankBrothers Joplin-jára válaszként adott Reverb leengedhető nyeregcsövet. Említettük a Sram családok frissülését, az Avidon belül most a Shorty Ultimate fékek emelnénk ki, ami állítahtó normál canti állásba, és szétnyitható a szokásos Ciclocross állásba is!

Tárcsafékek terén újított a Hayes is. Új zászlóshajójuk a Stroker Prime, teljesen átdolgozott fékkartesttel, amin felül helyet kapott egy kar, funkcióra ugyanaz, mint korábban az Avid Juicy 7-esen bevezetett „Pad Contact” tekerőgombnak – tehát a fékpofák fogáspontjának állítása, a kar távolságának változatlanul hagyása mellett. A Hayes rajongók régóta vártak erre, végre ez a pillanat is eljött.

 

 

Ha már a Hayes háza táján járunk vessünk egy pillantást a Manitou villákra. Az R Seven-en nem változnak sokat, de belép egy új modell a palettára Circus néven, ami remélhetőleg megfelelő alternatívát fog kínálni árban a Marzo és a RockShox olcsó, de már erősebbre tervezett villái számára.

 

Gumik terén sok az újdonság, láttunk pár új típust a Hutchinsonnál, a WTB-nél, kijött egy új Maxxis is, nagyon sokat ígér a mintája. Ikon névre hallgat, kiállítva persze a legjobb 3C kivitel volt, vegyes talajú használatra tökéletes választás lehet. A Schwalbe számos új modellel köszönti a 2011-es szezont. A Black Jack mintáját tovább csavarva, és minden létező defektvédelmet besűrítve megalkották a Marathon Plus MTB köpenyt, ami kiváló választás azoknak, akik maximális defektvédelmet és azonos teljesítményt várnak el a montijuktól terepen és aszfalton haladva. Tökéletesítették pl. az Ultremo-t, ami mostantól még könnyebb lett, a külön defektvédelem nélküli verzió a mindent egy kockára feltevők választása lesz: 165 grammos tömegét nehéz überelni (23-622 méret). A ZX és ZLX jelzés fémjelzi a friss modellt. A németek felismerték a fixik, és divatbringák térhódítását, amivel szerintünk semmi gond nincs, számíthatunk tehát tőlük zöld, krém, és barna színű verziókra Profizmusukat, és a piaci igényekre való érzékenységüket mi sem bizonyítja jobban, mint a kifejezetten fixi-riderek számára kifejlesztett Durano Skid köpeny, ami a fokozottan ellenáll a csúsztatott fékezéseknek. A Hutchinson házatáján régebb óta alkalmazott Tubeless Ready rendszert is átvették, így szinte minden monti gumijuk elérhető olyan változatban, ami megfelelő felni átalakítással, és Tubeless folyadékkal belső nélkül is használható.

 

Elidőztünk a Spank standon is, mert hisszük, hogy a srácok a legjobbak. Sokat beszélünk a fejlesztésekről, végig futottunk a termékeken, megismerve a hátteret, és a szándékot, amivel pl olcsóbbá, elérhetővé akarták tenni egyes családjukat. A spórolást azonban tesztelés előzte meg. Sokat beszélünk a fejlesztésekről, végig futottunk a termékeken, megismerve a hátteret, és a szándékot, amivel pl olcsóbbá, elérhetővé akarták tenni egyes családjukat. A spórolást azonban tesztelés előzte meg. Így született meg a valamivel keskenyebb TweetTweet felni, melyett szálra húzva, mélyebben eloxálva adnak, hogy jobban bírja a karcolásokat.

Hamarosan részletes információkat is megtudhattok, pl az új belépő szintű termékcsaládjukról a Spoon-ról, melyben vázak, stucnik, kormányok, felnik lesznek elérhetőek, az ígéretek szerint jóval olcsóbban, valamint a teljesen új prémium szintről, a Spike szettről.

 

 

 

A Spank egyébként nem csak Extrém téren alkot nagyot. Láttuk az XC felhasználásra tervezett 23mm-es felnijüket, ami 360 gramm, és dirt riderek is tesztelték :D Állta a próbát…

 

Bringák: A hazai kínálatra koncentrálva a teljesség igénye nélkül a Merida-KTM-Cube-Kona-Kelly’s lehet főképp érdekes. Itt hamarosan jönnek a hazai bemutatók is, így ezekkel még várunk egy kicsit, de előtte, várhatóan a jövő héten, a bringagyárak frissítéseiről is igyekszünk beszámolni...

 


Kategóriák